River Plate - Rosario Central: 2-0
►►►►► River Plate – Rosario Central összefoglaló ◄◄◄◄◄
www.facebook.com/RiverPlateHungary
Második mérkőzését játszotta az argentin bajnokságban a River Plate. A csapat új edzője, a 38 éves klublegenda Marcelo Gallardo most debütált hazai közönség előtt a legendás el Monumental stadionban.
5 helyen változott a kezdő az előző mérkőzéshez képest. A kapuban a sérült csapatkapitányt, Marcelo Barovero-t a 32 éves ritunos kapus, Julio Chiarini helyettesítette. A középpályán a Gimnasia ellen gyengébb teljesítményt nyújtó egykori argentin válogatott Leonardo Ponzio helyett a klub nagy reménysége, a Cambiasso utódnak nevezett 21 éves védekező középpályás Matías Kranevitter, Osmar Ferreyra helyett pedig Ariel Rojas kapta meg a bizalmat. A csatársorban most a rutin mellett döntött Gallardo, így a két fiatal – Boyé és Driussi – helyett visszakerült a kezdőbe a liga egyik, ha nem a legjobb támadója, a kolumbiai válogatottal VB-t megjárt Teófilo Gutiérrez és a kölcsönből visszatérő, a Boca Juniors ellen majdnem mindig eredményes Rodrígo Mora.
Ahogy az szokott lenni, hazai pályán rögtön a kezdő sípszó után nekirontott ellenfelének a River és már a 16. percben megszerezte a vezetést, ki is szerezhette volna a gólt, ha nem a kolumbiai fenegyerek, Teófilo Gutiérrez? Egy szép baloldali kényszerítő után Leonel Vangioni ívelte be a labdát a hosszúra, ahol Teo érkezett, megelőzte a védőjét és kapásból a hálóba lőtt. https://bit.ly/Xu7ZZC
A csapat ettől még magabiztosabb lett, a Rosarionak helyzete sem volt az első félidőben. Teo és Mora előtt is akadtak még lehetőségek, de maradt félidőre az 1-0.
Érdekesség, hogy az előző szezonban mikor találkozott a két csapat (1-1-es döntetlennel zárult a meccs) emiatt a jelenet miatt maradt meg legfőképpen a szurkolók emlékezetében: https://bit.ly/1qiXy1r :)
A második félidőben ugyanaz a játék folytatódott, mint az elsőben, a River továbbra is dominált, míg az ellenfél nem tudott eljutni a kapunkig se. A félidő közepe felé az ellenfél csatára ütközött a Barovero-t helyettesítő Chiarinivel, akit az eset után percekig ápolni kellett, sokáig úgy volt, hogy cserélni kell és újabb újoncot avat a River a kapuban, a fiatal Nicolás Rodríguez már bevetésre készen állt, viszont Chiarini tudta folytatni a játékot. A 79. percben végül újabb gólt eredményezett a mezőnyfölény, az új igazolás, a Lanzinit helyettesítő ex Argentinos Juniors irányító, Leonardo Pisculichi nem mindennapi találatot szerzett, kétszer is beültette az ellenfél védőjét, aki a 2. cselnél már el is esett, majd ballal kilőtte a hosszú sarkot. https://bit.ly/1tdlUhh
A gól előtt lehozta Gallardo Mora-t, beküldte a fiatal Lucas Boyé-t, aki szintén most debütált hazai közönség előtt, majd 2-0 után Pisculichit Driussi váltotta. A vége előtt 2 perccel kihasználta a harmadik cseréjét is a River, a meccs egyik legjobbját, Teófilo Gutiérrezt Osmar Ferreyra váltotta. Nagy tapsot kapott a kolumbiai, akit elégedetten üdvözölt a padon Gallardo, úgy látszik a késése miatti nehesztelésnek vége már. A két fiatal előtt még adódott a végén helyzet, de az eredmény nem változott, így teljesen megérdemelten, 2-0-ra nyerte a River az első hazai meccsét a 2014-es őszi bajnokság második fordulójában.
2014.08.17.
River Plate – Rosario Central: 2-0
33 Chiarini – 25 Mercado, 2 Maidana, 6 Funes Mori, 21 Vangioni – 8 Sánchez, 5 Kranevitter, 16 Rojas – 15 Pisculichi (32 Driussi 84.) – 7 Mora (31 Boyé 77.), 19 Teófilo Gutiérrez ( 11 Ferreyra 88.)
Chiarini: Nem volt sok dolga, komoly védeni valója sem, szerencsére nem sérült meg az ütközésnél. (6)
Mercado: Sokkal jobban játszott, mint a múlthéten, a védekezést egy elkésett belépőtől eltekintve hiba nélkül megoldotta és most a támadásokban is aktívan részt vett, ezért a teljesítményért hívta be Sabella az argentin válogatott bő keretébe az előző idényben. (6)
Maidana: Ismét a levegő ura volt, szinte hiba és szabálytalanság nélkül játszotta végig a meccset, a bajnokság egyik legmegbízhatóbb védője. (7)
Funes Mori: A csapat legnagyobb értékének, a kolumbiai válogatott Balanta-nak a vetélytársa erre a posztra, a Boca ellen győztes gólt szerzett a Bombonera-ban az előző idényben, azóta mondhatni 180 fokot fordult vele a világ. A csapat egyik erőssége lett, ballábas, magas, gyors, kemény, technikás, a védelem közepén és baloldalán is bevethető. Az egyik legjobb meccse volt tegnap a Riverben. (7,5)
Vangioni: Hozta a tőle megszokott játékot, bejátszotta az egész baloldalt, egyszerre lehet rá mondani, hogy balhátvédet és baloldali középpályást is játszik, mintha dupla tüdeje lenne. Az első gólnál ő adta a gólpasszt Teonak. (7)
Sánchez: Jobban játszott ő is, mint a múlthéten, a gólhoz is közel járt, de fölé rúgta a helyzetét. Eddig jól pótolja Carbonero-t az uruguayi, minimum ilyen teljesítmény kell tőle, hogy a kezdőben maradhasson, ugyanis a helyére jelentkezne a Real Madid korábbi sztárjának, Santiago Solarinak az unokaöccse, a 22 éves Augusto Solari. (6)
Kranevitter: Mindenki követelte a kezdőcsapatba, ugyanis Mascherano és Cambiasso óta nem játszott ekkora tehetség a védekező középpályás poszton. Hihetetlenül jól olvassa a játékot, rengeteget fut, mindenhova odaér és ha nála a labda olyan passzokat ad, mint egy vérbeli irányító. Biztos vagyok benne, hogy 2015-ben ő már egy jegyzett európai csapatban fog játszani, idén is vitte volna az olasz Internazionale többek között. A mérkőzés legjobbjának választották, ne lepődjön meg senki, ha 2018-ban a VB-n ott lesz a Tata Martino által vezetett argentin válogatottban. (8)
Rojas: Nem kedveltem a játékát sosem, de jobban védekezik Ferreyra-nál, most is kihagyott egy helyzetet, pedig az üres kapuval állt szemben… Hecceltek is vele az argentin srácok, akikkel néha megvitatjuk a River dolgait, hogy biztos a falat kapartam ekkor… :) https://bit.ly/1sOKrvj (6)
Pisculichi: Második meccse volt, Lanzinit kell pótolnia, ami nem könnyű feladat, hiszen évekik volt a fiatal játékos a River irányítója és a szurkolók kedvence, de nagyon jól elvégezte most a feladatát Piscu, a gólja pedig egyenesen zseniális volt! https://bit.ly/1tdlUhh Többet volt játékban, mint a Gimnasia ellen, több jó megoldást is választott, első góljához meg csak annyit, hogy kis gól is gól… :) (7)
Mora: Örültem, hogy visszajött a kölcsönből és ismét a kezdőben kapott helyet az uruguayi, kedveltem a játékát mindig is, alacsony termete ellenére kitűnően fejel, technikás, gyors játékos, nem véletlenül szerződtette régebben a Benfica. Teoval jó párost alkotnak elől, kiegészítik egymást. A gól nem jött most össze neki, de ami késik nem múlik. (6)
Teófilo Gutiérrez: A kolumbiai támadó ismét bebizonyította, hogy kihagyhatatlan a csapatból, ő szerezte az első gólt egy szép akció után. https://bit.ly/Xu7ZZC Nem tudták tartani a védők, cseleivel az őrületbe kergette őket, többen is sárgát kaptak róla. Támadót és irányítót is képes játszani. Bízom benne, hogy ezt a teljesítményt tudja hosszabb távon tartani, ugyanis eddig még nem igazoltunk támadót, Cavenaghi az év végéig kiesett műtéte miatt és Aimar is csak a következő félévben fog csatlakozni a kerethez. Vamos Colombiano! (7,5)
Boyé: Jól szállt be a meccsbe, több lendületes elfutása és sikerült csele is volt, de nem sok időt kapott a bizonyításra. Látszik, hogy van benne potenciál! (6)
Driussi: Örülök, hogy végre játszik ő is, ilyen dolgokra képes a fiatal csatár: https://bit.ly/1BfYYm1
Remélem hamarosan megrúgja első gólját is a Riverben (6)
Ferreyra: Nem sokat töltött a pályán, nem is nagyon lehet osztályozni a teljesítményét. Rojas most jobb teljesítményt nyújtott, mint ő a Gimnasia ellen, valószínű a következő bajnoki meccsen is ő fog kezdeni, Ferreyra viszont bizonyíthat a Copa Argentinában. (6)
A mérkőzés összefoglalója: https://bit.ly/1kNAETz
Teljes meccs: https://bit.ly/1pEjuYO
